Kopaszi gát
(2001. május 9. - 2003. október 4.)
Az egyik alapító által szervezett fesztiválok sorozatára (1998., 1999. és 2000.) ma már mint a West-Balkán alapításának előzményére lehet tekinteni. Persze ekkor még nyoma sem volt semmiféle tudatos koncepciónak, brand-építésnek, csupán egy szűk körben a ’90-es évek elejéről/közepéről már ismert party-helyszín újra felfedezéséről volt szó.
A sorban bezáró kultikus szórakozóhelyek csellengő törzsközönsége, az önmagát újra definiáló underground színtér, a formálódó bringás szubkultúra és egyéb, a szórakozást a kényelemmel és eleganciával nem feltétlenül összekötő városi nomádok lelkesen fogadták a próbálkozást, és az időjárástól függetlenül egyre nagyobb számban tették tiszteletüket a gáton.
Ezeknek a pár száztól több ezer főig terjedő rendezvényeknek a sikereivel, tapasztalataival érkezett el 2001., amikor is megnyílt a West-Balkán. A területet ideiglenes működésre adták ki, mindössze egy nyárra. Ezzel egyenes arányban állt a hely komfortfokozata, a beépített anyagok mennyisége és minősége is, ám akkor ez jelentette a lehetőségek határát. Egy városszéli, tömegközlekedéstől – és egyáltalán, mindentől – távoli helyen, lényegében egy sóderbánya mögött megbúvó tisztáson lett megálmodva a városban egyre szaporodó, a csillogásra és a trendekre fókuszáló helyek karikatúrája, bízva abban, hogy az itt kínált szabadság és nyugalom, a természet közelsége és az egész vállalkozás ösztönössége megtalálja majd a közönségét. Hangsúlyozandó, hogy mindebben nem volt semmiféle koncepció, direkt hátat fordítás a fehér bőrfoteleknek és a csokornyakkendős kidobóembereknek, egyszerűen az adottságok, a jó ízlés és a pénztelenség kombinációja szülte meg a helyet ilyennek.
Az első évben még csak a szűk baráti kör járt ki a billegő asztalokhoz és a hihetetlen hajnali hangulatokhoz, szinte mindenki ismerte egymást. Sikerült újabb egy évre bérleti szerződést kötni az önkormányzattal, és az előző év tapasztalataival felvértezve indult az új évad. Ekkor, a második évben szinte robbant a gát!
Nem egyszer már heti 5-6 ezer ember táncolt önfeledten a szabadban, élvezve a szórakozásnak ezt az új, kötetlen formáját. De emlékezetes a kora, késő délutáni pezsgő élet is, amikor sokan gyerekekkel érkeztek a gátra.
Miután a bérleti szerződést sikerült újabb egy évre megkötni, már adminisztratív akadálya sem volt annak, hogy a hely bekerülhessen Budapest legendáriumába olyan eseményekkel, mint az árvíz idején 3 napra felállított vízi színpad, Adam Freelend, TY és még sok előadó fellépése, a Petőfi híd és a gát között közlekedő első budapesti riksaszolgálat, a hatalmas szendvicsek, de kinek ne csengene még ma is a fülében a hajnali béka kuruttyolás, illetve ne jutna eszébe a váratlanul felbukkanó kóbor kutya csapat....
2004-ben szóbeli ígéret hangzott el, hogy újabb egy évvel meghosszabbítható a bérleti szerződés, de a nyitás előtt nem egész egy hónappal mégis az ellenkezőjét közölte az önkormányzat. Erre az évre egy hatalmas ‘koktél stég’ építése volt már megálmodva, így lett volna 3 szintes a West-Balkán: a fenti gát szint, az alatta elterülő placc, és a hatalmas stég. Olyan, akkor aktuális, Magyarországon még nem járt nevekkel folytak a tárgyalások fellépésről, mint Jimi Tenor, Senor Coconut, Thievery Corporation. A hagyományoknak megfelelően mindez belépő nélkül, ingyenesen.
A további elképzeléseknek a gátra tervezett mega beruházás körüli zűrzavar parancsolt végleges megálljt.
A sorban bezáró kultikus szórakozóhelyek csellengő törzsközönsége, az önmagát újra definiáló underground színtér, a formálódó bringás szubkultúra és egyéb, a szórakozást a kényelemmel és eleganciával nem feltétlenül összekötő városi nomádok lelkesen fogadták a próbálkozást, és az időjárástól függetlenül egyre nagyobb számban tették tiszteletüket a gáton.
Ezeknek a pár száztól több ezer főig terjedő rendezvényeknek a sikereivel, tapasztalataival érkezett el 2001., amikor is megnyílt a West-Balkán. A területet ideiglenes működésre adták ki, mindössze egy nyárra. Ezzel egyenes arányban állt a hely komfortfokozata, a beépített anyagok mennyisége és minősége is, ám akkor ez jelentette a lehetőségek határát. Egy városszéli, tömegközlekedéstől – és egyáltalán, mindentől – távoli helyen, lényegében egy sóderbánya mögött megbúvó tisztáson lett megálmodva a városban egyre szaporodó, a csillogásra és a trendekre fókuszáló helyek karikatúrája, bízva abban, hogy az itt kínált szabadság és nyugalom, a természet közelsége és az egész vállalkozás ösztönössége megtalálja majd a közönségét. Hangsúlyozandó, hogy mindebben nem volt semmiféle koncepció, direkt hátat fordítás a fehér bőrfoteleknek és a csokornyakkendős kidobóembereknek, egyszerűen az adottságok, a jó ízlés és a pénztelenség kombinációja szülte meg a helyet ilyennek.
Az első évben még csak a szűk baráti kör járt ki a billegő asztalokhoz és a hihetetlen hajnali hangulatokhoz, szinte mindenki ismerte egymást. Sikerült újabb egy évre bérleti szerződést kötni az önkormányzattal, és az előző év tapasztalataival felvértezve indult az új évad. Ekkor, a második évben szinte robbant a gát!
Nem egyszer már heti 5-6 ezer ember táncolt önfeledten a szabadban, élvezve a szórakozásnak ezt az új, kötetlen formáját. De emlékezetes a kora, késő délutáni pezsgő élet is, amikor sokan gyerekekkel érkeztek a gátra.
Miután a bérleti szerződést sikerült újabb egy évre megkötni, már adminisztratív akadálya sem volt annak, hogy a hely bekerülhessen Budapest legendáriumába olyan eseményekkel, mint az árvíz idején 3 napra felállított vízi színpad, Adam Freelend, TY és még sok előadó fellépése, a Petőfi híd és a gát között közlekedő első budapesti riksaszolgálat, a hatalmas szendvicsek, de kinek ne csengene még ma is a fülében a hajnali béka kuruttyolás, illetve ne jutna eszébe a váratlanul felbukkanó kóbor kutya csapat....
2004-ben szóbeli ígéret hangzott el, hogy újabb egy évvel meghosszabbítható a bérleti szerződés, de a nyitás előtt nem egész egy hónappal mégis az ellenkezőjét közölte az önkormányzat. Erre az évre egy hatalmas ‘koktél stég’ építése volt már megálmodva, így lett volna 3 szintes a West-Balkán: a fenti gát szint, az alatta elterülő placc, és a hatalmas stég. Olyan, akkor aktuális, Magyarországon még nem járt nevekkel folytak a tárgyalások fellépésről, mint Jimi Tenor, Senor Coconut, Thievery Corporation. A hagyományoknak megfelelően mindez belépő nélkül, ingyenesen.
A további elképzeléseknek a gátra tervezett mega beruházás körüli zűrzavar parancsolt végleges megálljt.